Mammooth Lake-ből felkerekedve San Francisco felé vettük az irányt, a szerencsére nyitva levő 120-as úton. Az út ugyan valóban nyitva volt, ám azt mi bimbók nem vettük figyelembe, hogy egyrészt már suliszünet van, másrészt meg szombat, így a Yosemite Valley környéke csurig lesz local turisztokkal - így is lett.
A tömeg olyan szinten lehangoló volt, hogy végül egyik óriás vízesést sem néztük meg közvetlen közelről - helyette cirka két órát ültünk végig dugóban a Yosemite Valley körül kanyarodó kétsávos egyirányú úton.
A gonosz dugó ellenére a 120-as utat körülvevő táj mindenért kárpótolt. Először is rohantak mellettünk mindenféle veszett folyók:
Aztán csak láttunk sok vízeséseket:
Mi több, megmostunk az egyikben vagy két kiló epret (és kicsit egy órának használt iPod Nano-t is):
Csodáltunk hófedte hegyeket és autóztunk méter vastag hófalak között:
A lankás-sziklás hegyoldalak egyikét meg is másztuk, ahogy illik:
Végül aranyat is mostunk puszta kézzel az egyik rafting-etalon folyóban (de nem ám valami turiszt catcher helyen, hanem csak úgy, random a part mellett megállva!):
Mindezeket hátrahagyva érkeztünk jóval este 8 után San Franciscoba. A mese innen folytatódik - stay tuned!















Pyrite lesz az, nem arany...
Gyonyoru kepek... Innen merre tovabb otletek johetnek meg bennszulottektol?
garo: persze, hálásak vagyunk érte!
En San Diegoban lakom helyi best kept secreteket errol a kornyekrol tudok leginkabb, ha erre jarsz el is viszlek egy fish taco - sorre. (A gyerekeket meg Strawberry lemonade-re, nekem is van 3)
De ha nem, nekem Californiabol a Redwoods a kedvencem, San Franciscotol 4 ora eszakra. Szerintem tobbet er, mint CA osszes nemzeti parja egyutt. Erdemes elmenni Eurekaig, megnezni a Fern Canyont, akkora pafranyok es olyan magas faj vesznek korult, amit rajzfilmben nem mernek rajzolni, Eureka is egy nagyon jo hely, amerika legszebb viktorianus epuleteivel.
hat ha delre mentek, gondolom a Big Surt nem hagyjatok ki. Redwoodot meg utkozben lathattok: Big Basin redwoods... Ha borozni akartok, Paso Robles. En Montereyre sok idot nem alldoznek, ha keves van belole
Igen, Big Sur útbaesik, köszönjük a tippeket. Montereyre mindössze egy este van. Sajnáljuk, hogy Redwoods ezúttal kimaradt, de megjegyezzük, ha erre járnánk legközelebb :)
Big Basin utba esik Monterey fele : )
garo: hála Neked, erre megyünk :)
remelem bejon. En azota is visszajarok, ezeket a kis gyomokat Sequoia sempervirens) nem lehet nem megszeretni!
Ugyan mar, kinek nincs ilyen a kertjeben...