Szép napsütésre ébredtünk, a kikötőben nyugodt víz fogadott - pont ideális bálnanézős délelőtt - gondoltam én hülye.
A bő 4 órás túra fejenként borsos 99 USD pénzbe került, amiből 10% kedvezményt sikerült szereznünk egy visitor centerben talált voucherrel ( már csak ezért megéri az ilyen turiszt infokba bekukkantani). A visitor centeres néni nagy lelkesen mesélte, hogy most foglalták le a repjegyüket jövő márciusra egy Budapest-Prága útra, gyorsan el is küldtem enni őket Takács Lajosékhoz az Olimpiába, hadd kóstoljanak valami garantáltan finomat :)
A Condor Express nevű bálnanéző katamarán teljesen megtelt a hozzánk hasonló sok kíváncsi lúzer turiszttal és a hirdetettnek megfelelően 10:00-kor ki is futottunk. Kezdetnek pár kikötőben lakó szürke pelikánt, valamint egy bóján tanyázó fókacsaládot nézhettünk meg, majd következett a mély nyílt víz és a várakozás a bálná(k)ra.
A nagy kékben feltűnt egy 20-30 fős delfincsapat:
A hajónk a parthoz képest 45 fokos szögben haladt cirka 40-45 km/h sebességgel (ami a vízen nem kevés) - katamarán ide vagy oda, dobált piszkosul. A kapitány a várakozás perceit enyhítendő néha mesélt ezt-azt a bálnákról ("tudta, hogy a bálna nem hal, hanem rovar és banánnal táplálkozik?"), illetve az itt élő populációról.
Santa Barbara környező vizei csurig vannak fitoplanktonnal és krillel (ez utóbbi egy nagyon kis rák, amit azért én még simán el tudok képzelni egy Ala cimborámnak gyártott rizottóban). Ezeket ab ovo imádják a *.sziláscetek, így jönnek is rá, ha kell, ha nem. Sokféle sziláscet hesszol tehát ilyentájt a helyi vizekben, s mi hosszúszárnyú bálnára és kék bálnára számíthatunk leginkább - ez utóbbiból tegnap egyet, tegnapelőtt kettőt is láttak a Condor Express utasai!
E ponton álljunk is le az élménybeszámolóval és beszélgessünk egy kicsit ezekről a csodálatos élőlényekről, melyekről ugyan volt már szó ugyanezen a blogon, de az ismétlés a tudás anyukája, én meg amúgy is bálnabolond vagyok, úgyhogy voila random blue whale facts:
- A kék bálna a világ legnagyobb állata. A kifejlett hím hossza meghaladhatja a 30 métert, súlya a 150 tonnát. Valószínűleg dínóból sem létezett soha ekkora. Viszonyítási alapként egy kifejlett afrikai elefánt <=8 tonna.
- A kék bálna farokúszójának fesztávja kb. akkora, mint egy Cesna kisrepülő szárnyszélessége.
- A szívük akkora, mint egy autó.
- A kék bálna aortáján átfér egy standard ember.
- Naponta nagyjából 4 tonna krillt eszik meg. A kicsi kb. 7 tonnásnak születik, napi ~90 kg-mal gyarapszik a testtömege az első évben.
- Nagyjából 80-90 évig él.
- Egyetlen természetes ellensége a kardszárnyú delfin, de az is csak a kisebb, fejlődő állatra veszélyes. A kardszárnyú delfinek előszeretettel támadják meg a borjút, ráharapva a légzőnyílására a szájának kinyitására kényszerítve a kicsit és így tépik ki az állat nyelvét, ami az egyik kedvenc csemegéjük.
- A faj erősen veszélyeztetett - a wikipédia szerint ma a számuk ~2000-re tehető - ezt a Condor Express önkéntese 10000-re becsülte.
Kanyarodjunk vissza a Condor Express fedélzetére, hátha jött közben bálna, amíg én itt fostam a szót... és igen, kék bálna, nem is egy, hanem mindjárt kettő:
Bizony feleim, ennyit tudok belőlűk mutatni. A bálnanéző hajó egyfelől nem mehet 100 méternél közelebb az állatokhoz (egy a hajón levő önkéntes bálnológus állítása szerint a humpback-ek azért általában kíváncsian közelebb jönnek), másrészt a kék bálna nézés nagyjából úgy megy, hogy
- Meglátjuk a kék bálna hátát, aki két zaba között épp levegőért jön fel.
- Odarohanunk a hajóval, ahol időközben az előbb megtalált kék bálna nyilván b@szik megvárni a hülye homo sapienst hajóstól (ne felejtsük, hogy a mi rohadt gyors katamaránunk vízfelszínen 42 km/h max sebességre képes, a 150 tonnás állat meg a méretét meghazudtoló 37 km/h sebességgel merül!), mikor az neki nagyon nem ízlik és ezért inkább megy még egy kör krillre.
- A hajóval lassan megyünk abba az irányba, amerre a nonstop kajáló kék bálna utoljára lemerült és reménykedünk, hogy újra látjuk, mert mondjuk vele egy irányban megyünk, valamint nem nagy a hullám sem, hogy eltakarja az álllatot és a kifújt vízgőz-tajtékot (amit egyébként nagyjából 7 méter magasba lő ki az állat szélcsendes időben).
- Az előző pontot ismételjük a rajtunk egész biztosan jót röhögő rizottóba való krillt zabáló kék bálna újra felbukkanásáig, aki kénye-kedve szerint szivat 6-20 percig a nagy kékbe bújva jól.
- Ha felbukkan a bálnánk, azt egész biztosan a hajótól rohadt messzire teszi majd és közben úgy röhög rajtunk, bálnaleső lúzereken, hogya fele krill kifolyik abból a nagy szilás pofájából.
Nos, a bálnanéző túra lényegében a fenti algoritmus loopolva. Mindeközben ilyenkor júniustájt a szél ezerrel fúj, a nap viszont ugyanennyivel süt, így e kombináció nagy eséllyel égeti rommá a homo sapiens térdét - karját - arcát, függően attól, hogy ki mennyire volt hülye ugye.
Nekünk állítólag szerencsénk volt, mert 3 kék bálnát is láttunk, illetve 1000 delfint még út közben. Nos, ha még egyszer bálnát nézni megyek, akkor az csak humpback lesz, vagy pedig bármilyen más bálnafaj full HD-ben a nappaliban. Az 1000 delfint nem tudom hogy számolta a legénység. Abban a hatalmas szerencsében volt részünk tavaly, hogy egy bő 500 fős delfincsorda közepén hajókázhattunk Egyiptomban ( a csorda létszámát anno a sokat látott egyiptomi kapitány becsülte) - íme a róluk készült klip, referenciaként:
Dolphins from Gabor Penoff on Vimeo.
Szummárium: szerintem ne menjél bálnanézni, csak akkor, ha hosszúszárnyú bálnákat ígér a túrát szervező cég.
Másnap reggel irány a parti úton Los Angelesbe, autó lead, repülő felszáll, elindul haza a ~11000 km-es úton. Tanulságos összefoglalós post még lesz, de pontról pontra kirádulós már nem.
