A mai nap úgy látszik a köszöngetős postoké: ezúttal Natinak jövök bármivel az alábbi lusta pasikra tervezett sült lekvár HOWTO-ért (Nati, mondjuk szedhetsz nyár végén egy rakat fügét a kertben, okés?).
A *.lekvár főzés macerás dolog - dög meleg van, a franc akar a konyhában forró gyümölcsöt kavargatni! A nyersanyag ez ellen úgy védekezik, hogy bekapcsolja magában a muslincamágnest, aki szépen nekiáll rohasztani a jó kis barackokat.
Rendes ember ezt nem tűri sokáig, így nekiáll menteni a menthetőt. Esetünkben szerencsétlen barackok annyira oda voltak már, hogy muszáj volt lekvárgyártásba kezdeni. A Nati által javasolt módszerrel az egész gyerekjáték volt és az eredmény is igen ínycsiklandozónak néz ki. Minden barackok remegve várják a kihűlés percét a dunsztban, amikor a kisgyerekekkel kíméletlenül sok palacsintákra kenve befaljuk őket, mondjuk pont holnap. Lássuk a megdöbbentően egyszerű, kubista fotókkal illusztrált receptet:
0. Előkészülünk
Szedjünk elő befőttes üvegeket és öblítsük ki őket előbb csak ~60 fokos (=attól egy hímnemű már hülyét kap, olyan meleg), majd lobogó forró vízzel (teavízforraló). Ugyanezt játszuk el a csavaros kupakokkal is.
Keressünk egy kosarat/kartondobozt, amibe majd dunsztoljuk a lekvárt és béleljük ki egy/több vastag takaróval/rongyokkal.
Szép sorban rakjunk le egymás mellé egy nagy, lehetőleg rozsdamentes tepsit (a rozsdamentest szabad izomból sikálni), egy nagy mély edényt 3/4-ig hideg vízzel, és egy nagy fazekat a tűzhelyre, benne lobogó forró vízzel.
Vegyünk minden kiló gyümölcshöz kb. fél kiló kristálycukrot is (én ezt simán elfelejtettem, így lett kristálycukor és porcukor is a lekvárban). A gyümölcsöt mossuk meg és vágjuk ki az esetleg megerrorosodott részeket.
1. Zubogó forró vízbe mártjuk a sárgabarackokat, úgy 30-60 másodpercre:
Nyudodtan dobj bele egy tucatot egyszerre a forró vízbe, sok bajuk nem lesz akkor sem, ha nem egyesével pöcsölsz.
2. A forró víz után dobjuk át a barackokat a jeges vizes edénybe:
A jeges víz két dologra jó: nem égeti szénné a forró barack a kezed és a nagyobb hőkülönbség miatt még könnyebben ugrik le a barackról a héja. Én a barack transferhez a lyukas IKEÁs tojás/tésztakiszedő kanalat használtam (az pont jó méret), de megteszi bármi más.
3. A jeges vízből mehet azonnal a tepsibe a barack, ahol késsel-villával azonnal kicuppantható a mag:
Képünkön Stadler Soma szakérti a magokat ki az illatos barackokból, gondosan ügyelve arra, hogy minél kevésbé csócsálja szét a gyümölcsöt, mivel ma darabos lekvár gyártása volt a cél.
4. Inzertáljuk a cukrot a barackos tepsibe:
0.5 kg cukor jutott minden 1 kg gyümölcsre, ami ijesztően soknak tűnik (Soma dermedten nézte a rengeteg édeset), de szükséges. A cukor mellett némi zselésítőt is adagolhatunk, ha van merszünk (ha csak kicsit van merszünk, tegyünk fele annyit, mint amennyit a zselésítő user manualja diktál a tasak B oldalán - mi is így tettünk, de nem a félsz tartott vissza, hanem a még több zselésítő nemléte a speizban).
5. Keverjük el az egészet óvatosan:
Vigyázzunk, hogy ne törjön a barack, ha szeretjük a darabos lekvárt. Persze ha nem, akkor akár le is darálhatnánk az egész hóbelevancot, de itt most két türelmetlen hím akart minél kevesebb mozgási energia felhasználásával lekvárt készíteni (meg amúgy is odavagyunk a darabos lekvárért), így ez elmaradt.
6. Tepsi a sütőbe, 150 fok, fél óra:
Nati kalibrálta így az időt, de időközben nekem dolgom akadt, így ez a lekvár olyan 80 percet kaphatott - ártani semmiképp nem ártott neki.
7. Szedjük ki a kisült lekvárt a sütőből és még mindig nagyon óvatosan keverjük még egyszer át:
Amikor kiszeded a sütőből, rémesen hígnak látszó leve van, amiben olyan nagy krumpliformájú barackok úszkálnak. Nem kell a pánik, jó ez így: átkevered és azonnal szép textúrájú, illatos lekvár lesz a tepsiben!
8. Töltsük be a lekvárt üvegekbe és mehet a szárazdunsztba:
A szárazdunszt arra jó, hogty lassítja a lekvár kihűlését. Ehhez kell az elején emlegetett rongyokkal kibélelt doboz. A dobozba be a sok üvegek, azokat bebugyolálni minél vastagabban, aztán egy nem huzatos helyen pihentetni, amíg azok ki nem hűlnek, illetve amíg a gyomrod bírja a várakozást.
