Sajna az eredeti postot nem találtam meg, de a lényeg már akkor sem a szöveg volt, hanem a klip, aminek a zenét adó Magashegyi Underground is tudott commentben örülni :) Lacus hiányolta, ezért előkerestem:
Archive for the 'Restored' Category
Kisgyerek koromból égett még be a vers (eredetileg angol népköltés, a magyar változat Tótfalusi István csodás fordítása), melyet ezen a nagyon bölényes napon nagy szeretettel küldök Évinek és mindenkinek, aki szereti:
Bábel Ábel, bőbélű barátom -
többet evett, mint más harminchárom!
Bekapott egy borjat és egy tehenet,
bekapott egy ökröt és még egy felet!
Bekapta a házat, kútágasát, kútját,
bekapta a gazdát s minden pereputtyát!
S egyre sírt, hogy ez semmi, semmi,
és éhenhal, ha nem kap enni!
Ez most olyan hosszan mutogatós, nyugis és természetesen sok-sok vizes lett. Aki még mindig fennakadna azon, hogy túl sok benne a víz, azt hadd emlékeztessem rögtön 2 dologra:
- búvár vagyok, ergo szeretem a vizet
- Új Zéland szigetország (=baromi sok víz körbe-körbe), sőt, egyesek szerint egyenesen zátony :)
Ezek után nézheted:
Alig írtam meg az előző postot a Wikitude-ról, máris itt a Layar (pontosabban Layar Reality Browser), az Android platformon nagy lelkesedést kiváltó AR alkalmazás iPhone-ra:
A Layar iPhone 3GS-t kíván, valamint legalább 3.1-es firmware-t. Ha mindez megvan, indulhat a mandula. Stílusosan kipróbáltam itt helyben Baján: a “hentes” keresőszóra 5 km-es körzetben azonnal ledobálta körém az összes bajai hentest!
Alapban a Layar local search fedőnevű Google search engine hozza nekünk a találatokat, de csillió más adatbázisból választhatunk: Panoramio, Twitter, Wikipedia, Flickr, Qype, Yelp, et cetera.
Egy próbát mindenképp megér!
A post a TintaPOP-ra való, így oda is került – menjél, olvassad!
Tegnap jelent meg az Ubuntu Linux 9.10 – Karmic Koala disztibúció. Ennek tiszteletére gondoltam összerakok egy szupercukiság klipet az áprilisban Ausztráliában látott macikból – íme, fogyasszátok szeretettel:
AU2009 - Karmic Koala from Gabor Penoff on Vimeo.
A servert takarítva találtam rá a videóra – nagyon régi, talán 160×128-as MPEG volt az alapanyag, pár kódolási buggal megtűzdelve, amiért előre mea culpa.
Mindettől függetlenül azonban szerintem szerethető a content (különös tekintettel arra, hogy május 22-én megboldogult Süti kutyánk is feltűnik benne), így feltöltöttem, fogyasszátok:
Pets from Gabor Penoff on Vimeo.
A feladat: számoljuk ki egy dátumból, hogy hanyadik hétre esik.
A megoldás: szenvedtem vele egy darabig, mire meglett, de végre kész, átlátható, működik – ha szükséged van rá, használd egészséggel! Nézzük a macit:
A hét számának kitalálásához két paramétert kell figyelembe venni:
a hét melyik nappal kezdődik
melyik hét számít az év első hetének
Az első paraméter természetesen 7-féle lehet, míg a második, az év első hetének számítási algoritmusánál háromféle eset lehetséges:
az év első hete a január 1-jét tartalmazó hét:
az év első hete az első, legalább 4 nap hosszú hét
az év első hete az első teljes, 7 nap hosszú hét
Nem 7 napos hetektől és minden egyéb hisztitől most eltekintünk. Ha ezek megvannak, akkor ki tudjuk számolni a kérdéses hét számát a következőképpen:
kiszámoljuk, hogy a kérdéses dátum az év hanyadik napja
kiszámoljuk, hogy január 1-jéhez képest milyen irányban hány napnyira van az év első hetének első napja
a két fenti értékből egy egyszerű osztással megkapjuk a keresett hét számát
A feladatot most C-ben kellett megoldani, ahol a time.h include ajándékba adja nekünk a mktime függvényt, ami a dátumból kiszámolja jól, hogy az az év hanyadik napjára esik, így erre nem írunk extra algoritmust.
Az első hét első napjának január 1-hez viszonyított offsetét azonban a hétszámolási algoritmusnak megfelelően háromféleképpen kell számolni. Nézzük meg a három esetet randa táblázatokban! A három mátrix azt mutatja, hogy az év első hetének első napja és január elseje hány nap távolságnyira vannak egymástól – a sorokban az első fizikai héten belüli nap, az oszlopokban a január elsejei heti nap szerepel.
Az első hét a január 1-jét tartalmazó hét:
Su Mo Tu We Th Fr Sa
Su 0 -1 -2 -3 -4 -5 -6
Mo -6 0 -1 -2 -3 -4 -5
Tu -5 -6 0 -1 -2 -3 -4
We -4 -5 -6 0 -1 -2 -3
Th -3 -4 -5 -6 0 -1 -2
Fr -2 -3 -4 -5 -6 0 -1
Sa -1 -2 -3 -4 -5 -6 0
Az első hét az első, legalább 4 nap hosszú hét:
Su Mo Tu We Th Fr Sa
Su 0 -1 -2 -3 3 2 1
Tu 1 0 -1 -2 -3 3 2
We 2 1 0 -1 -2 -3 3
Th 3 2 1 0 -1 -2 -3
Fr -3 3 2 1 0 -1 -2
Sa -1 -2 -3 3 2 1 0
Az első hét az első teljes, 7 nap hosszú hét:
Su Mo Tu We Th Fr Sa
Su 0 6 5 4 3 2 1
Mo 1 0 6 5 4 3 2
Tu 2 1 0 6 5 4 3
We 3 2 1 0 6 5 4
Th 4 3 2 1 0 6 5
Fr 5 4 3 2 1 0 6
Sa 6 5 4 3 2 1 0
A három táblától megzakkanva nézzük meg az algoritmust:
/* a datetime struktúra így néz ki: typedef struct s_datetime { int year; int month; int day; int dow; int doy; int woy; int hour; int minute; int second; } datetime; */ int getDoy(int y, int m, int d) { struct tm t; // get dow from date t.tm_year = y - 1900; t.tm_mon = m - 1; t.tm_mday = d; t.tm_hour = 0; t.tm_min = 0; t.tm_sec = 0; mktime(&t); return(t.tm_yday); } // getDoy() void calcDateTime(datetime* pillanat, int week1Rule, int weekStartsOn) { int week1offset, jan1dow, dayCount; // get dow from date pillanat->doy = getDoy(pillanat->year, pillanat->month, pillanat->day); pillanat->dow = getDow(pillanat->year, pillanat->month, pillanat->day); // get dow for jan1 jan1dow = getDow(pillanat->year, 1, 1); // get offset for first day of first week comparing to 1st of january switch (week1Rule) { case 1: // first week includes jan1 week1offset = (weekStartsOn - jan1dow) <= 0 ? weekStartsOn - jan1dow : weekStartsOn - jan1dow - 7; break; case 4: // first week is min. 4 days long week1offset = (weekStartsOn - jan1dow) < 4 ? weekStartsOn - jan1dow : weekStartsOn - jan1dow - 7; break; case 7: // first week is the first full (7 day long) week week1offset = (weekStartsOn - jan1dow) >= 0 ? weekStartsOn - jan1dow : weekStartsOn - jan1dow + 7; break; } // calculate number of days between dates dayCount = pillanat->doy - week1offset; pillanat->woy = ((6 + dayCount) / 7); } //calcDateTime()
Így utólag végignézve a kódot, baromi rövid lett ahhoz képest, amennyit izmoztam vele :)
BúvárÉvi lánya Baján versenyzett a hétvégén. Elmentem elvinni egy pár cuccot neki, aztán végignéztem az összes meccsét – zsinórban megnyerte mindet a nagylány!
A magam suta módján ezzel a rövid klippel tisztelegnék Anett győzelme előtt (Anett piros (piros = aka = 赤) övben):
Karate from Gabor Penoff on Vimeo.
New Zealand, képek, Goran Bragovic zenéje – 720p-ben a vimeo.com-ról szedhető. Enjoy:
Aotearoa in pictures from Gabor Penoff on Vimeo.




