USA 2011/06 – Death Valley

Las Vegast magunk mögött hagyva a június végén némiképp melegebb arcát mutató Death Valley felé vettük az irányt. A Death Valley a Mojave sivatag és egyben Észak Amerika legmélyebben fekvő sivatagos terepe, olyan 1/7-nyi Magyarország területen – a Badwater nevű rész ~85 méterrel van a tengerszint alatt. A völgy a nevét az aranyláz idején itt eltévedt bevándorlóktól kapta, akik itt eltévedve kishíján itt pusztultak a hőségben.

Már Vegasból elindulva is 30 fok felett járt a hőmérséklet, de a Halál Völgye felé közeledve ez egyre csak emelkedett és az autóba épített hőmérőn egyáltalán nem tűnt úgy, hogy abba akarja hagyni a természet ezt a rekordkísérletet.

Első állomásunk a Zabriskie Point volt (igen, minket is az 1970-es filmre emlékeztetett a hely neve). A hely telis-teli van fura, mélyen bordázott sziklákkal:

USA201106-DeathValley-ZabriskiePoint

A sziklák anyaga iszapkő (aleurolit), mely szárazon kemény, nedvesség hatására azonban gyorsan felpuhul. Az iszapkövön by default kemény állapotában nem marad meg növény, így ha eső éri, nincs ami megfogja a vizet és az szépen lecsorogva rajta bordákat váj a szárazon amúgy nagyon kemény kőzetbe. A Death Valley-ben ritka a csapadék (évi 50 mm körül van), azonban amikor esik, akkor hirtelen egyszerre relatíve sok – ez alakítja az iszapkő alapú sziklák formáját.

Már itt 42 fok körül ugrált a hőmérő. A parkolótól 20-25 méter magasra kellett felkaptatni úgy 300 méteren át, ami így semminek tűnik, azonban a száraz hőségben valami rettenet volt: a levegő eleve meleg volt, ezt tetézte a forró száraz szél, valamint az átforrósodott kőzet. Egy sziklán tettem egy próbát, hogy mennyit bír rajta a tenyerem, de esélytelen volt a teszt: a kövön azonnal sercegve kezdett volna sülni egy jó darab steak.

A Zabriskie Point után következett a Badwater (=rossz víz) basin, a legforróbb rész. Ezen a részen megy keresztül a hírhedt 217 km-es (!), 4000 méteres szintemelkedésű (WTF?) Badwater ultramaraton is, melyet szerintem csak bolondok képesek vállalni. E véleményem ellenére jegyezzük meg a KÓNYA ÁKOS és PALLOS JUDIT neveket – így, csupa nagy betűvel. Ákos 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is a második helyen ért célba, míg Judit 2005-ben lett harmadik ezen az elképesztő versenyen. Maximális tisztelettel csodálom őket.

A Badwaterben mindig van víz – az egy állandó forráshoz építettek is parkolót az itteniek (amit a hőség és az ide telepített nyilvános WC miatt valami alig kibírható húgyszag leng körbe). Ennél a forrásnál caplattunk mi is be egy kicsit:

USA201106-DeathValley-Badwater

USA201106-DeathValley-Badwater2

A visszaúton készült képen benyilaztam a tengerszintet jelölő táblát:

USA201106-DeathValley-Badwater-sea-level

A Badwater parkolójába érkezve 50 fokot mutatott a hőmérő. A mederbe begyalogolva ezt mi sokkal többnek éreztük – nem tudom mennyi lehetett bent, de nem volt messze a hőguta. Szerencsére indulás előtt benyomtunk majd egy liter folyadékot, így kompenzálta a hőséget a szervezetünk, de el tudom képzelni, mit áll ki itt egy szomjazó ember.

Badwatert a hátunk mögött hagyva homokdűnék tűntek fel az út mentén:

USA201106-DeathValey-sanddunes

Összességében a Death Valley olyan, mint valami holdbéli táj. Őrült hosszú egyenes utak (105 km/h limit!), kicsit fura, bozótos sivatag (a sivatag szó hallatán a zöld növény az utolsó, ami az ember eszébe jutna), csodás színű és formájú kövek mindenfelé. El tudom képzelni, hogy téli időszakban itt egy kamerával nekivág az ember és napokon át csak gyűjti a kontentot – ám ugyanez júniusban mazochizmus.

USA201106-DeathValley-landscape

Death Valley-től távolodva a Yosemite nemzeti parkot vettük célba – holnap arról szól a mese.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.