Category Archives: mondok magának egy érdekes adatot

A cápákról

Búvárként sokszor kérdeznek cápákról meg cápás kalandokról. Túl sok cápás élményem nem volt, csak egy olyan helyen merültem életemben idáig, ahol igazán nyüzsögtek a cápák, ám ők csak jámbor dajkacápák voltak.

Persze ezek a lények gyerekkorom óta érdekelnek, sokat olvastam / olvasok róluk. Régóta ért már ez az összefoglaló jellegű poszt. Most sem lett teljes, mert nincs még benne túl sok info a csodás érdes cápáról, kimaradtak az egyébként jóval nagyobb eséllyel látható szirticápák és egy szó nincs benne a mélytengeri dögevő fajokról sem, akikről a Planet Earth stábja forgatott elképesztő felvételeket pár évvel ezelőtt. Valahol azonban el kellett vágnom, nehogy megund és ne olvasd végig az így is brutálisra nyúlt bejegyzést. Have fun!

Szomorkodunk

Gyerekkoromban kaptam a szüleimtől egy tengeri állatokkal foglalkozó könyvet. Jékely Endre fordította, "A vizek óriásai" lett a magyar címe és egy elbeszéléses katalógus volt mindazokról az élőlényekről, akik a bolygó vizeiben élnek és potenciális ellenfelei lehetnek az embernek. A vizek óriásait számtalanszor olvastam, nagyon érdekelt a dolog. Gyerekként leginkább az maradt meg bennem, hogy a könyvben szereplő élőlények mind az emberre kifejezetten veszélyes állatok és óvakodni kell tőlük.

Sok évvel később aztán búvár lett belőlem és így a könyvben emlegetett állatok jó része is sokkal "kézzelfoghatóbb" távolságba került. A legjobban a lábasfejűek nyűgöznek le, ma azonban inkább a félelmesztős™ cápákról lesz szó.

Az emberek túlnyomó többsége nagyon keveset tud a cápákról és a tudása java részét a rohadék Cápa film adja, amit az a Steven Spielberg rendezett, aki egy Harmadik típusú találkozást tudott adni a világnak. Az 1975-ös cápamozi többet ártott szerencsétlen állatok megítélésének, mint bármilyen más média.

shark-drawings
Forrás: http://charneco.deviantart.com

A Földön pár évtizede még közel 400 féle cápafaj élt. Pár tíz év alatt az ember ebből cirka 30 fajt kiirtott. A pusztítás oka persze messze nem a csúcsragadozóktól való páni félelemben keresendő, hanem sokkal inkább abban, hogy az ázsiai ember azt hiszi, hogy a cápák uszonyából főzött leves (amiben az egészségügyi határértéknél negyvenkétszer több a higany) majd megvédi őt a daganatos betegségek kialakulásától, és ami talán sokkal fontosabb neki: hogy majd a sok megevett cápától jól megnő a pöcse :)
A cápauszony leves sűrű és állítólag nem túl jó / semleges ízű (sosem kóstoltam). A rákbetegséges hiedelem abból ered, hogy a cápáknál nincs daganatos megbetegedés. A pöcsnövesztő képesség babonának őszintén szólva nem jártam utána :)

Az egységsugarú felhasználó a cápától való páni félelmében hajlamos arra, hogy fejben jóváhagyja a cápairtást. Pedig ha tudná, hogy mi megy! A bolygón egy évben átlagosan 100 ember elleni cápatámadást regisztrálnak, amiből ~10 a halálos kimenetelű (ezek a regisztrált támadások, ettől nyilván lehet több, de nagyságrendi mintának tökéletes a szám). 1580-2014 között kb. 2300 cápatámadást regisztráltak. A támadások jó részében a cápa fókának nézi az embert (=a szörfös hasonlít rá leginkább alulról).

shark-attack-causes
Forrás: http://www.upworthy.com

Ezzel szemben az ember évi 80-100 millió cápát irt ki az uszonyáért. Ez másodpercenként kb. 3 cápa.

shark-fins
Forrás: http://www.harighotra.co.uk

shark-fins2
Forrás: http://vouloirtoujourstoutsavoir.blogspot.com.au

Egy adag cápauszony levesért akár 100 USD-nyi pénzt is elkér egy étterem, így ennek megfelelően gigabusiness cápauszonyt eladni. Mivel a cápákból csak az uszony termeli a pénzt, az irtásuk is ehhez igazodott: mérettől és fajtól függetlenül, válogatás nélkül halásszák le őket hosszú hálókkal, a halászhajón lecsapják az uszonyaikat, majd a megcsonkított állatokat gyakran még élve dobálják vissza a tengerbe. A csontosodott kopoltyújú cápafajoknak állandóan úszniuk kell ahhoz, hogy túléljenek (=az úszással áramoltatják át a vizet a kopoltyúkon), így ők gyakorlatilag megfulladnak. Mutatom:

Mondok magának egy érdekes adatot

  • ~400 millió éve léteznek cápák (korábban jelentek meg a bolygón, mint a fák)
  • porcoshalak: nincs bennük csont, csak az orrunkban levő porchoz hasonló struktúrájú anyag, illetve elmeszesedett állkapocs
  • a fogaik megkeményedett bőrképletek, melyekből egyszerre mindig több sornyi van a szájukban. Ha egy fog sérül és kitörik, a hátrább levő előretolódik. Egy cápa élete során átlag 30000 fogat használ el.
  • van sós és édesvízi cápa is, plusz a nagyon ügyes sósvízi bikacápa képes édesvízben is élni, ha ahhoz van kedve
  • több, mint 200 fajuk van a veszélyeztetett állatokat nyilvántartó vörös listán
  • a cápabőr a fejtől a farok felé simítva sima bársonyos, míg fordítva olyan, mint a smirgli. A cápák spéci, 3 oldalt cakkos éles mikropikkelyei tovább csökkentik a turbulenciát az amúgy is áramvonalas testükön.
  • itt nézegetheted, hogy az eddig megjelölt cápák épp merre járnak
  • a legnagyobb cápa az érdescápa, amely akár 14 méter körülire is megnő - ő speciel planktonevő, a kutyának nem árt (csak a planktonoknak, de ezt épp az előbb mondtam)
  • a cápák általában lassan, kevés energiát pazarolva úszkálnak, ez azonban támadáskor radikálisan megváltozik. A ragadozó cápafélék közül a leggyorsabb cápa a röviduszonyú mako, aki akár 50 km/h sebességgel is képes úszni, ám tömeg/sebesség arányban a brutális méretű nagy fehér a bajnok, aki 40 km/h-val csapódik neki támadáskor a fókaebédnek:

shark-speed
Forrás: http://visual.ly

  • a támadások egy része úgy néz ki, hogy a mélyebben úszó cápa észreveszi a felszínen úszó prédát, bekapcsolja a turbót és lentről izomból nekiront. Vannak kutatások, amelyek alapján azt gondolják, hogy az ember ellen irányuló, nem provokált cápatámadások jó része annak köszönhető, hogy az állat fókának vagy teknősnek nézi a felszínen úszó embert, vagy a deszkán evező szörföst. Nem mindenki ért ezzel egyet, ezért nézd meg magad, mit lát a cápa alulról és dönts:

seal-vs-surfer-sihlouette
Forrás: http://www.dailymail.co.uk

  • az ilyen alulról induló támadásoknál pár cápafaj elég nagyot ugrik ki a vízből:

shark-flying
Forrás: http://visual.ly

A rettegett hármas-négyes-ötös-hatos, ki hogy szereti

Búvárként azt tanulod, hogy 4-5-6 emberre potenciálisan veszélyes cápa jöhet szembe a vizekben: nagy fehér, tigis, bika, makó, óceáni fehérfoltú, nagy pöröly. Én ezek közül csak az óceáni fehérfoltút láttam pár éve a déli Brothers szigetnél, amikor az egy, a merülése végénél 10 méteren lebegő dekózó búvárt kerülgetett. Ijesztő volt, de a két búvár tudta a dolgát (=alapszabály, hogy mindig párban merülünk és a dekompressziós megállót kivárni kénytelen társat sem hagyjuk egyedül a vízben). Ilyenkor egymásnak támasztjuk a hátunkat és mindig szembe fordulunk az állattal, ha ő fordul, mi is fordulunk, a szemkontaktus kötelező. A dekózó búvároknak a hirtelen jött kíváncsi látogató miatti ijedtségen túl semmi baja nem lett.
Tanuljunk egy kicsit ezekről a csodálatos állatokról!

shark-silhouettes
Forrás: http://philiaa.tumblr.com

A nagy fehér cápa

great-white-shark
Forrás: http://arabellacountryestate.co.za

  • a nagy fehér a heringcápák rendjébe tartozik
  • ő a legnagyobb ragadozó hal a Földön: ~1 méteresnek születnek, a hímek 3-4, míg a nőstények 4-5 méteresre nőnek, kifejletten 500-1000 kg tömegűek
  • akár 70 évig is élhetnének, ha a mohó ember nem vadászná le őket sokkal előbb. A hímek 26, a nőstények 33 évesen válnak ivarétetté.
  • az orkák az egyetlen potenciális ellenfeleik a vízben
  • javarészt tengeri emlősöket (fókákat) esznek, de a halakat vagy a vízimadarakat ugyanúgy megkajálják
  • a fejükön Lorenzini ampullák találhatók, amikkel képesek a mozgó élőlények által kibocsájtott elektomágneses rezgéseket észlelni. A nagy fehér egy milliomod voltnyi feszültségváltozást képes ezzel a szervvel érzékelni. A szerv annyira érzékeny, hogy az állat "hallja" a mozdulatlan zsákmányállat szívverését.
  • támadáskor rácsukják a pislogóhártyát a szemükre és a spéci Lorenzini lokátorok segítik őket a pontos célzásban.
  • a mai napig semmit nem tudunk a szaporodásáról. Korábban területvédő állatnak gondolták, ám amióta jeladókat szerelnek rájuk tudjuk, hogy nem egy állat úszik el Dél-Afrikából Ausztráliába és vissza.
  • úszóhólyagjuk nincs, helyette a májban tárolt zsír szabályozza az állat lebegőképességét
  • a májban tárolt zsírból tartják fent magukat vándorlás közben, amikor a nyílt vízen nem találnak táplálékot
  • a májuk a testtömegük kb. negyedét teszi ki
  • a fejüket a víz fölé tolva sokszor kikukucskálnak a vízből - még nem tudjuk, hogy körbenéznek, vagy csak "kiszagolnak" a felszínen
  • sokszor olyan dolgokat is megeszik, amit aztán nem képes megemészteni - ilyenkor jön neki nagyon jól az a képessége, hogy a teljes gyomrát ki tudja fordítani a vízbe, majd sérülés nélkül visszanyelni
  • az állkapcsa úgy működik, mintha egy medvecsapdát kereszteztek volna egy fűrészgéppel: harapáskor az orrhegyét felemeli, a fogsora előbújik a szájából, összezárja, majd jobbra-balra rángatva fűrészel vele.
  • szabályos háromszög alakú, fűrészes foga van

Nagy fehérrel kizárólag ketrecben lehet merülni bárhol a világon. Egy ember van, Michael "Sharkman" Rutzen, aki a nagy fehéres bulit ketrec nélkül tolja:

Ez meg egy ketreces merülés, ahol a csali után vetődő szerencsétlen fehér cápa beszorul a rácsba és úgy oldja meg a szabadulást, hogy betolja saját magát a ketrecbe, majd a tetején távozik:

A tigriscápa

tiger-shark
Forrás: http://www.nationalgeographic.com

  • a tigriscápa kékcápafélék családjába tartozik
  • a kifejlett példányok 3-4 méteresek, 300-600 kg tömegűek, náluk is a nőstények nőnek nagyobbra
  • a tigris nevet a testén levő sötét csíkozásról kapta, ami remek álcát jelent neki, amikor a fóka fentről nézi ő meg a mélyben krúzol. A foltok lassan elhalványodnak, ahogy öregszik az állat.
  • nem nagyon válogat: rákoktól a delfineken át a kisebb cápákig bárminek nekimegy:

  • szeret meleg, sekély vízben vadászni, a felnőtt tigriscápa simán bevisz magával akár egy lovat ebédre
  • a nagy fehérhez hasonlóan neki is csak a kardszárnyú delfin az egyetlen természetes ellensége
  • hegyes, ék alakú feje van, kígyózó mozdulatokkal úszik és elképesztően gyorsan fordul 180 fokot
  • ugyanúgy az orra körül vannak a Lorenzini ampullái, mint a nagy fehérnek, de nála még rásegít az oldalvonala, amivel az apró víznyomás-változásokat képes érzékelni
  • a szemében van a kutyák és a cicák szeméhez hasonlóan egy spéci fényvisszaverő réteg, a tapetum lucidum, aminek segítségével a szemébe érkező fényt kétszer tudja felhasználni, azaz ettől éjszaka kétszer jobban lát.
  • jellegzetesen görbülő, fűrészes fogai vannak
  • a nagy fehérhez hasonlóan ő is ál-elevenszülő, ami annyit jelent, hogy a kicsik a tojásból még anyuban kikelnek, aztán gyors megkajálják a gyengébbeket
  • harapáskor sosem fordul oldalra, ezért a tigrises merülésekhez a búvároknak egy méteres rudat adnak, amit hosszában kell a cápa elé tartani, ha úgy látod, hogy épp érted indult ebédelni a drága. Ezen felül tigrises merülésnél csurom feketébe kell öltözni és meleg víz ide vagy oda, kötelező a csukja és a kesztyű is, hogy minél kevesebb látszon ki belőled (=minden világosabb foltot kajának nézhet):

Azért nézzük meg más szemszögből is a fenevadakat:

Ez pedig egy óriás malac...akarom mondani tigriscápa:

A bikacápa

bull-shark
Forrás: http://www.phantomdivers.com

  • a bikacápa is kékcápaféle, csakúgy, mint a tigris
  • 1.5-3 méteresek, a hím 100 kg alatti, de a nőstény megnő háromszor ilyen nehézre is
  • robosztus teste van, rövid orral, magas háttal, sarló alakú mellúszókkal, asszimetrikus farokúszóval
  • a tigirshez hasonlóan ő is szeret a zavaros vízben vadászni
  • a bikacápák túlélnek az édesvízben is, képesek a szervezetük sókiválasztását a víz sótartalmához igazítani, így simán felúsznak a folyótorkolatokban vadászni. Bikacápát regisztráltak már a torkolattól 3000 km-re az Amazonasban, Illinois államban a Mississippiben, de felmászkálnak fürdőzőt harapni Indiában a Gangeszbe is.
  • ő sem válogatós: halakat, lábasfejűeket ugyanúgy megeszik, mint más kisebb cápákat, sőt akár kajmánokat is
  • elevenszülő és egyben kannibál is, azaz a nagyok simán rájárnak a kicsikre, ha azok nem vigyáznak
  • háromszög alakú, hosszúkás fogai vannak
  • a Spielberges cápafilm alapjául szolgáló Peter Benchley novella egy New Jersey partjainál 1916-ban történt bikacápás támadásnak köszönhető, nem pedig szegény nagy fehérnek
  • a nagy fehér és a tigris is nekimegy a bikacápának, de mivel felbóklászik a folyótorkolatokba, ott a nagy krokodilok is kajának nézik néha

Itt elvágom mára a cápás mesét. A végén még megtanulhatsz aranyos cápát rajzolni:

how-to-draw-a-shark
Forrás: http://www.andertoons.com

Merüljünk érdekes adatokba: a muréna

A muréna tipikusan az az élőlény, amiről az egységsugarú búvár általában keveset tud. Közel kétszáz murénafajt tartunk ma számon, melyek a 10 centis, pár dekás állatkáktól a 4 méteres, ~60 kilós látszólag szörnyeteg Lajosig bezárólag sokféle méretben leledzenek jórészt sós vizekben, bár létezik édesvizi muréna is.
Az angolnafélék rokonai, testük is teljesen angolnaszerű, leszámítva azt, hogy nekik nincsenek hasúszóik, csak egy tarkótól a farok végéig tartó hátuszony és egy másik, a végbélnyílástól szintén a farok végéig húzódó uszony segíti őket a mozgásban.
A murénák meglehetősen rosszul látnak, a kaját inkább a jó szaglásuk azonosítja. Ennek köszönhető több murénákhoz kötődő búvárbaleset is, amikor az állatot etető "okos" búvár egy vagy több ujját a muréna lekapja.

Az állkapocs

A legérdekesebb azonban az az, ahogyan ez az állat táplálkozik. A halak zöme nyelv híján úgy nyeli le a falatot, hogy vákumot generál a szájában és beszippantja a táplálékát. A murénák erre képtelenek, ezért a természet egy extra alien eszközt adott nekik segítségül: ez pedig nem más, mint a garatukban jól elbújó másodlagos állkapocs:

Pharyngeal_jaws_of_moray_eels
Forrás: Wikipedia

Klassz, mi? A muréna úgy kezdi, hogy a szájában levő első fogakkal megragadja az áldozatot (btw nagyon ügyes ragadozó, zömmel csigákat, rákot, kis tengeri kígyókat és polipokat eszik), majd mikor elkapta, a rejtett álkapocs előreugrik és az is ráfog a kajára és így húzza le azt a torkán. A hátsó álkapocs fogai befele fordulnak, így amit azzal egyszer megfog, azt többet nem tudja elengedni.

Kooperatív vadászat

Természetes ellensége a barrakudák, nagyobb tengeri kígyók és az igazán nagy grouperek (=tengeri sügér). Ez utóbbi igen érdekes, mert nagy murénáknál megfigyeltek már olyan jelenséget, hogy sügérekkel együtt indul közös vadászatra. Az összedolgozás nagyon hatékony: míg a muréna az üregekben támad, addig a sügér a nyílt vízi terepen kapja el az áldozatait. A zsákmányállatok a sügérek elől a reefek üregeibe bújnak, ahol azonban könnyű prédát jelentenek a muréna számára.
A fent linkelt leírás alapján a közös vadászatot a sügér kezdeményezi úgy, hogy egyszerűen odamegy a muréna szája elé és megrázza a fejét. Ha izgat a dolog, nézd meg az eredeti leírást, van az oldalon 4 darab, máshová nem beágyazható video az egész folyamatról.

Fogmosás

A murénákat számos merülésen láttuk már a reefeken az úgynevezett "cleaning station"-öknél dekkolni. Ezeken a pontokon egy kis kék oldalvonalú tisztogatóhal, esetleg apró rák próbál magának kaját szerezni úgy, hogy az arra járó és szájuk tisztaságára kényes ragadozók szájába beúszva simán kizabálják a szájüregben rekedt maradékot. Ezt a murénák valami okból kifolyólag imádják és rendszeresen pucoltatnak ily módon.
A kis tisztogatóhalak egyébként simán beúsznának a te szádba is - nem egy búvár barátomnak mentek már fület tisztítani önként és dalolva :)

Na de jó-e sütve?

A muréna húsa meglehetősen jó kaja - szálkamentes, hófehér és isteni az íze. A legtöbb faj bőre erős toxint termel, ezért azt a feldolgozás során el kell távolítani. A murénákat viszonylag kevesett halásszák, de azért nagyobb halpiacokon elvétve előfordulnak.
Szabadtüdős búvár ugyan vadászhat rá, de én senkinek nem javasolnám: egy kb. 5 cm átmérőjű, fél méter hosszú állat a saját testére csomót kötve és azt villámgyorsan a feje felé tolva simán el képes törni egy emberi kezet - képzeld el, mint tud akkor egy 3 méteres, vödörnyi méretű fejű példány.

A muréna és az ember

Sajnos a helloTurisztoknak szánt látványosságként sok helyen etetik ezeket az állatokat - az ilyen esetekből jönnek az előbb emlegetett ujjharapós balesetek. A böszme nagyra megnövő példányok is inkább szégyenlősek és tartanak a búvártól, maximum önvédelemből mennek neki. Kis híján ez történt a múlt héten velünk is, amikor úgy gondoltam, jó ötlet a már jó ideje búvóhelyet kereső muréna felett sokáig kamerával úszkálni.

3D nyomtatás – muslincacsata

A muslinca egy kis pimasz légy. Bomló növényi anyagokban növekednek lárvakorukban, ahol mikroszkópikus gombákat zabálnak. Amit mi muslincának hívunk, az az ecetmuslinca, vagy közönséges muslinca (latinéknál drosophila melanogaster, angolszászéknál fruit fly). Ha rettentő jó szemed van, akkor azonnal kiszúrod, hogy a hím seggén csak 3 fekete csík van, míg a nőstényén 5:

muslicasegg vectoricus

Téglavörös szemük van, sárgásbarna, 2.5 mm hosszú a testük. Ezen a makrófelvételen elég jól látszik, ki a főnök:

fruit fly sex

Szobahőmérsékleten nagyjából egy hónapig élnek, a lárva állapotból a kifejlett rovarrá válásig 7-11 nap kell nekik. A 0.5 mm hosszúságú lárvák cukrot és mikroszkopikus gombákat zabálnak.

A muslincák hozzánk hasonlóan eukarióták (=valódi sejtmaggal bíró sejtekből épülnek fel), a tudósok örömmel piszkálják emberek helyett inkább az ő génjeiket különböző laborokban. Az ecetmuslinca pechjére a biológiakutatók által az egyik legtöbbet vizsgált élőlény. Igénytelenek, kis helyen tarthatók alacsony költséggel, szén-dioxiddal vagy hűtéssel leszedálva könnyen vizsgálhatóak, rendkívül gyors a generációváltás, igen termékenyek (a nőstény 100 petét rak naponta kb. 20 napon át), ráadásul mindössze 4 pár kromoszómájuk van, plusz a komplett géntérképük 2000 óta kész.

A többi rovarhoz képest elég jól látnak (760 egységből összeálló összetett szemük van), a szárnyaikkal 200/sec ütemben csapkodva repkednek.

A kis dögöket ki muslicának, ki muslincának hívja - felénk délen az utóbbi dívik. A gyümölcslégy magyar neve a délszláv mušica (=legyecske) szóból ered, a Magyar Helyesírási Szótár mindkét alakot tartalmazza, úgyhogy ezt nem ragozzuk most tovább.

Egyszer egy cimborám kérdezte egy vacsoránál, hogy vajon honnan jönnek a kis dögök? Hiszen lehet akármilyen tiszta, jól záró nyílászárókkal megáldott légtér, a muslincák az erjedő cuccok hatására elkezdenek megjelenni. Nos, erre az a válasz marad, hogy a lárváik ott vannak a behordott friss növényi élelmiszereken és az erjedés kapcsolja be rajtuk a turbót.

Gyerekkoromban csináltam én is muslincagyárat: fogtam egy 5 literes befőttesüveget (merjünk nagyot álmodni jeligére), tettem bele anyu baracklekvárjából egy keveset (persze a bontott lekvárt már muszáj volt megenni :)) és kapott némi élesztőt, hogy beinduljon rendesen. Az egészet kitettem a napra, majd egy-két óra múlva, mikor már jópár állatka tolta az üvegben az ipart, lefedtem egy harisnyával.
Nem kellett egy-két napnál több és az üvegen alig lehetett átlátni, annyi muslinca hepázott bent.

Eddig az okosság. Most képezzünk ezekből extraktot, használjuk fel a 3D nyomtatót és gyártsunk ellenük fegyvert!

A muslincacsapdánk a varsák elvén alapul: befele könnyen megy az állat, a kijáratot azonban nehezen találja meg. Ehhez egy, a befőttesüvegbe mutató tölcsért gyártunk, mindjárt a befőttesüveg kupakjával egyben:

fruitflytrap

fruitflytrap-irl

Innentől nincs más dolgunk, mint némi csalit tenni az üvegbe, majd rázárni a csapdára a kupakot. Az egész mehet egy konyhapolcra, a kis zavaró legyeknek elsődleges elterelő táplálékul.

Curiosity

Magyar idő szerint 2012 augusztus 6-án, hétfőn reggel 7:30 tájban ér Földet a Mars Gale kráterében a NASA harmadik, Curiosity névre keresztelt robotja. Az önjáró szerkezet egy komplett geológiai / kémiai laboratóriumot hord magán, amellyel igyekszik korábbi élet nyomait kutatni a vörös bolygón (az alábbi videókat pofátlanul elloptam a NASA oldalról és átpakoltam saját serverre, mert ma, ~2 nappal a landolás előtt is már akkora a NASA server terhelése, hogy percekig kellett várni a streamre):

Kedvcsináló videó - egy percben a Marsról:

Egy videó arról, hogy mennyire kemény meló sikeresen a Mars felszínére juttatni a robotot:

Ha a fenti videók felkeltették az érdeklődésed, íme még pár link:

  • Minden a NASA MSL-ről (=Mars Science Laboratory) itt.
  • Erre találsz szépen összerakott, egyszerű és látványos pdf-et a küldetésről és magáról a robotról.
  • A komplett Mars misszióval kapcsolatos sok-sok érdekes video erre (a fenti három is innen jött).
  • A Curiosity landolásával kapcsolatos friss infók RSS-ben erre.
  • Livestream.com landolási video stream erre.
  • Ustream Nasa streamek erre. Én ezt a streamet ajánlom: egyfelől magyar a fejlesztő csapat, másfelől a múltkori, SpaceX - ISS összekapcsolódást közvetítő csatornájuk is messze akadásmentesebb volt, mint a NASA saját live streaming szolgáltatása.

Ha ennyire nem izgulnál erre az egész Marsos témára, de azért csak vagiznál ilyen űrös dologgal és mondjuk lenyűgöznéd a haverokat azzal, hogy egy buliban hanyagul felmutatsz az égre, hogy épp most integetnek neked az International Space Station-ról, akkor itt tudod megnézni, hogy mikor jár feletted a csapat, vagy itt láthatod a pozíciójukat valós időben.

Buborékgyűrűk

Andris barátom, a friss Tintapop editor küldte ezt a videót, amin delfinek buborékgyűrűket készítenek és azokkal játszanak:

Nézzünk kicsit bele a delfines gyűrűkbe! Néhány tórusz alakú buborékgyűrű érdekes módon két egymásba ágyazott gyűrűből áll: a belső gázból, a külső a gyűrűt körülvevő folyadékból van. Először a gázgyűrű kezd el mozogni, majd ez a forgás pörgeti meg a körülötte levő folyadékréteget úgy, hogy abból egy azt körülvevő második gyűrű képződik. Olyan, mintha egy gyűrűt belesütnénk egy fánkba.
Ilyen dupla gyűrűt csinálnak a delfinek is. Akváriumi körülmények között megfigyelték már, hogy a delfinek képesek ezt a gyűrűt úgy elkészíteni, hogy a szinte láthatatlan forgó gyűrűt vízből "gyártják", majd beleúsznak és a tórusz belső széle felé fújnak levegőt, amit a forgó tórusz magába szippant és így szinte "varázsütésre" alakul ki a buborékgyűrű (ne felejtsük el, hogy nekik van frankó kis visszhang-lokátoruk, úgyhogy ők tudják, hol is van az a számunkra láthatatlan örvénylés).

Ugyanilyen gyűrűt tud fújni a hosszúszárnyú bálna is, aki szívesen szocializálódik a humánokkal:

Míg a delfinek valószínűleg csak játékból fújják a buborékgyűrűket, addig a hosszúszárnyú bálnáknál ez a gyűrű táplálékszerzési forrás is: a felfelé haladó, csökkenő nyomás miatt egyre táguló gyűrű a belsejébe szorult élőlényeket megriasztja, összezavarja (ez a bálnafaj krillt és halat is eszik a nyári táplálkozási időszakban). A bálnához képest apró állatok védekezésképpen rajba tömörülnek, ami kedvez a vadász hatalmas belének és egyszerre gigantikus mennyiséget tud felzabálni.

Kicsit off the thread ugyan, de ha már itt tartunk, akkor nézzük meg a palackorrú delfinek által halvadászat közben rajzolt iszapkör csapdákat is, majd egy másik ijesztgetős módszert:

Órákat lehetne erről mesélni, ígérem egyszer lesz egy nagy delfines post is. Na de vissza a tóruszokhoz! A füstgyűrűhöz hasonlóan közel ilyet tud pöfögtetni ám búvár is, csak gyakorolni kell:

A búvárHOWTO valahogy így hangzik:

  • csukd össze a szád és csücsöríts
  • növeld a nyomást a szádban
  • hirtelen nyisd szét apróra az ajkaid, préseld ki a levegőt, majd minél gyorsabban zárd össze
  • nullkilométeres búvároknak (akiknek még kicsit szokatlan a maszk) könnyebb úszószemüvegben gyakorolni
  • nem baj, ha arccal a vízfelszín felé próbálkozol :)

A lényeg az ajaknyitás sebességén van és a minél kerekebb nyílás képzésén. Nem lehetetlen megcsinálni, de egyáltalán nem egyszerű.

A bubble ring jelenségnek rajongók komplett site-ot szenteltek már, ahol ettől sokkal többet megtudhatsz a buborékgyűrűkről és akár RingMachine-t is rendelhetsz, ha a szájjal fújás nem menne, vagy nem lenne elég :)

Update: pont most jött szembe a belga Nemo 33-ban rendezett King / Queen of The Bubble versenyről ez a post.

Merüljünk érdekes adatokba: a kék bálna

Ákos fiam kérte a minap, hogy meséljek neki egy kicsit a kék bálnákról, mert a suliban egy veszélyeztetett fajról kell előadást tartaniuk 10 percben. Nos, akkor próbáljuk meg virtuálisan "körbejárni" a bolygó valaha élt legnagyobb állatát!

Tavaly júliusban olyan szerencsénk volt, hogy Kaliforniában egy bálnanéző hajóról láttunk két példányt, plusz egy bő fél órát tudtam dumálni egy önkéntes bálnakutató csajjal. Sajnos a kék bálna a hosszúszárnyú bálnákkal ellentétben nem nagyon izgul arra, hogy a vízfelszínen lebegő humánoknak demózzon, így szerencsés esetben is csak a hátukat látod, azt is csak messziről:

USA201106-SantaBarbara-WhaleWatch-BlueWhale1.jpg

Fotókról elég nehéz a hatalmas állat méreteit átérezni, ezért olvassuk inkább a kék bálna érdekes adatai listát. A kifejlett állat hossza elérheti a 29-33 métert (~=2 busz), tömege 180 tonnát (összehasonlításul egy afrikai elefánt nagyjából 4 tonna). Ha már az elefántoknál tartunk: az állat nyelve pont annyit nyom, mint egy afrikai elefánt. A kifejlett egyed szívébe lépő aorta olyan széles, hogy egy felnőtt ember át tudna úszni a belsejében. A szív térfogatra személyautó nagyságú. A koponya kb. 6 méter hosszú, aa legnagyobb csigolyájuk nagyjából 250 kg. A farokúszó kb. olyan széles, mint egy Cesna szárnyfesztávja.

USA201106-SantaBarbara-WhaleWatch-BlueWhale2.jpg

A brit Whale and Dolphin Conservation Society készített egy böngészőben nézegethető, valós méretű kék bálna fotót, amin Te is tanulmányozhatod az állat bőrét - nézd csak meg azt a csodálatos, kávéscsésze méretű szemét!

A kék bálnák a víz alatt kékek, a vízfelszínen inkább szürkéskékek. Búvárzok jól tudják, hogy ahogy megyünk lefelé, egyre inkább teret nyer a kék, így "kékül" a mi bálnánk is. A nagy víztömeg kékülésének oka a víz szelektív fényabszorpciója (a tiszta víz elnyelőképességének minimuma a 470 nm hullámhosszú kék fénynél van - de most hagyjuk, ez egy másik mese). A pocakjuk egyébként picit sárgás, de ezt meg a bőrükön tanyázó rengeteg mikroorganizmus okozza.

A világ összes óceánjában megtalálhatóak. Néha kis csapatokban, de általában inkább párban vagy magányosan úsznak. A nyarat a pólusokhoz közeli vizekben töltik, míg télre az egyenlítő tájékára vándorolnak.

Kevés a természetes ellenségük - 80-90 évet élnek meg. Kisbálnagyerek korukban pár cápafaj szeretne enni belőlük, illetve a kardszárnyú delfinek harapják ki előszeretettel a bébi bálna nyelvét egyfajta csemegeként - de erről majd mesélek, amikor az orkákról lesz szó. Ha egyszer nemkisbálnákká nőnek, onnantól csak a humánok által teremtett veszélyek okozhatják a pusztulásukat: halászhálóba tekeredés, óceánjárókkal ütközés, vízi szennyezés, et cetera.

USA201106-SantaBarbara-WhaleWatch-BlueWhale3.jpg

A hatalmas test ellenére az állat baromi gyors - általában 8 km/h sebességgel haladnak (n.b.: te kb. 4 km/h sebességgel gyalogolsz a sokkal kisebb közegellenállású levegőn), de akár 32 km/h sebességre is képesek felgyorsulni. Ezt élesben is meg lehet tapasztalni egy bálnanéző hajón: az egyébként baromi gyors katamaránok padlógázzal is alig-alig érik be az egy-egy kurta percre levegőért a felszínre emelkedő kék bálnákat. Persze ez betudható annak is, hogy a bálna valószínűleg nem csak abba az irányba halad a merülés során, amerre a merülés megkezdésekor a hajó kapitánya becsülte.
Kilégzéskor minden bálna a fajra jellemző egyedi formájú / méretű párát fúj ki a levegőbe. Ez a páraoszlop a kék bálnáknál akár 8-9 méter magas.

A frissen született bébi 2-3 tonna, s ezt a tömeget rohamosan igyekszik növelni napi 600 liter anyatej elfogyasztásával. A bálnatej nagyon zsíros (kell is a power a mélyen baromi hideg vízben), a kicsik nagyjából egy hét alatt híznak meg a születéskori súlyuk duplájára. Csak kontrasztként: egy lónak a testtömeg duplázáshoz 2 hónap kell.

A kék bálna szilás cet - krilleket kajál, szó szerint vödörszámra. Folyamatosan fel-le járkál az óceánban: vesz egy nagy levegőt, majd megindul lefelé, akár 5-600 méterre. Onnan felnéz, meglátja a nap által háttérvilágított krillfelhőt, aláúszik, kinyitja a rettenetes száját és gyakorlatilag bekapja az egészet vizestől. Ezt követően a szájában levő 320 szila "szitából" kicsorog a víz, bent marad a krill, amit sutty le is nyel. Egy ilyen falat cirka 400 kiló rák, amiből napi 7-8 tonnát tol be - ez nagyjából napi 40 millió rákocska. A szila hosszúkás, szálas cucc, kb. olyan anyagból, mint a mi körmünk.
Egy-egy merülés 6-20 percig tart, a mai napig senki nem tudja, hogy mitől függ a hosszuk.

Egyetlen bálnának sincsenek hangszálai, mégis képesek hangot kiadni. Ezt úgy csinálják, hogy a fejük búbján található légzőnyílásaikhoz kapcsolódó billentyűkön és szövetredőkön iszonyat erővel átpréselt kilélegzett levegő szólal meg - ezt képesek a kék bálnák egymástól akár 1500 km-re hallani. Ha már egy rekorder állatról beszélünk: a kék bálnák a világ leghangosabb állatai. Az eddigi kutatások alapján azt sejtik, hogy az általuk kiadott hangokat a bálnák a kommunikáció mellett hanglokátoros tájékozódásra is használják.

A testtömegük kb. 1/3-a bálnazsír - ezért, és a csontjáért kezdte el az ember levadászni őket (a zsírból többek között lámpaolajat és szappant készítettek).

Akárcsak az elcsontosodott kopoltyújú cápafajok, a bálnák sem alszanak. Rövid pihenőket tartanak a felszínen, de ennyi.

A kék bálnák populációja mára cirka 10000-25000 egyedet számlál - a bálnavadászat előtti időkre kb. 300000 egyedszámúra becsülték az akkor élt még közel érintetlen populációt. 1966 óta védett állatok.

Merüljünk érdekes adatokba: a simabálnák [restored post]

A post apropóját Brian Skerry fotói szolgáltatták, melyek közül az egyik bekerült a National Geographic 2008-as legjobb természetfotói közé - ő az:

right-whale-brian-skerry

Brian röviden mesél is az élményről:

Gondolom minden búvár cimborám szívesen bújt volna a fotón álmélkodó csóka bőrébe. A kép Új Zelandon készült az Auckland Islands közelében (amit Google Maps-on nem sikerült megtalálni, de a divenewzealand.com említi párszor amiről Tibbnek hála már van GMaps lokációnk).

A simabálnák családjába az északi simabálna, a déli simabálna és a grönlandi bálna tartoznak bele. Kicsit fura magyar családnevét az állat onnan kapta, hogy a hasuk és a torkuk a barázdás bálnákkal ellentétben sima. Az északi/déli/grönlandi előtagok természetesen a körülbelüli élőhelyüket jelölik.
Az északi és déli simabálnák egyébként annyira hasonlóak, hogy sokáig egy fajnak tekintették őket.
Angolul ezeket az állatokat “right whale”-nek (talán “megfelelő bálna” a betű pontos fordítása) nevezik. Az angol név a bálnavadász hőskorból származik: ezt a fajt tartották könnyen elejthetőnek a halászok, mivel egyrészt igen lomha mozgásúak (<10 km/h), másrészt elejtésük után nem süllyedtek el (hasonló okokból puszították előszeretettel a szürke bálnát és az ámbrás cetet is). A simabálnák a nagyobb bálnák közé tartoznak: 18 méterig és akár 100 tonnáig nőnek meg - az újszülött borjú 5 tonna körüli (a borjú 9-12 hónapra jön a világra és 2-3 éves koráig marad az anya mellett). A testük rövid, zömök, a fejük a teljes testhossz kb. 1/4-ét adja. Mellúszóik szélesek és lecsonkítottak, a nyakcsigolyáinak java összenőtt. A szájpadlásuk jobban boltozott, s az alsó állkapcsuk szára is sokall jobban hajlított, mint a többi barázdásbálna-féléé. A felső álkapcsukból kb. 250-400 db ~2 méteres hosszú és keskeny halcsontlemez (ún. szila) nő ki, melyeket sörteszerű fonalzat borít. Az alsó és felső állkapcsok még csukott állapotban is eléggé elállnak egymástól. A simabálna apuci heréi a legnagyobbak az élővilágban: mintegy 900 kg a súlyuk (ezt ki mérte meg?). 686px-Right_whale_size.svg

A többi barázdás bálnától eltérően nekik nincs hátuszonyuk, így viszonylag könnyen megkülönböztethetőek erről és teljesen sima, fekete hátukról. A vonalas rajzon is jól látható nagy bőrkeményedés van a fejükön - ez a dudor akár 10 cm magasra is megnő és javarészt az állon, az alsó állkapcson és az orrlyukaknál nőnek. Két orrlyukuk van, amelyeken V alakban fújják ki a párás levegőt. Merülés előtt farkuk a víz fölé emelkedik. Általában 10-20 percre merülnek le, de észleltek már ennél jóval hosszabb, közel egy órás merülést is. Megfigyeltek már tengerfenéken mozdulatlanul heverő simabálnát - erre a viselkedésre egyenlőre nincs magyarázat (bár nem mintha kellene - én is imádok a sima fenéken hanyatt feküdni, pedig még mindig messze vagyok a 100 tonnás targettől).
Sokszor “játszanak”: a felszínre történő felúszáskor szeretnek kiemelkedni a vízből, majd hanyatt becsapódni, illetve a víz felszínén napozva uszonyaikkal a tengert csapkodni.

Ezek az állatok 500 Hz körüli morgó-gurgulázó hangot (=”bálnaéneket”) adnak ki magukból. A hangokat a csoport tagjai valószínűleg egymás közti kommunikációra használják, de a protokoll még itt sem ismert.
A hallásuk tekintetében fura módon van egy eltérés: míg a déli simabálnákra hatással vannak a hangok, addig az északi simabálnák a legtöbb hangot mintha ignorálnák - sokszor ez is okozza vesztüket: nagy hajóknak úsznak neki úgy, mintha nem hallanák a gép zaját.
Egy 2003-as megfigyelés szerint azonban az északi simabálnák is hallanak, csak épp más frekvencia-tartományra reagálnak. A kutatók azt vették észre, hogy ezek az állatok a rendőrségi szirénák hangjának frekvenciájával közel azonos hangok hatására szinte azonnal a felszínre emelkednek.

Krillt, illetve hasonló apró rákokat és puhatestűeket esznek a sziláscetektől megszokott módon: nyitott szájjal úsznak a krillrajba, s mikor elég rákot szűrt meg nekik a szila, akkor hamm, nyelnek egy rendeset.

A simabálnák általában családban élnek - a mára fennmaradt populáció 7-10 fős csoportokba verődve szeli a vizeket, de régebbi, a mértéktelen vadászatot megelőző időkből származó híradások több száz fős csoportokról is beszámoltak.

Japánban 1938-ban találtak rá helyi lakosok a ma ismert legősibb simabálna fosszília egy részére. A feltárást a háború félbeszakította, így csak jóval később, 1967-ben tért vissza egy tudóscsoport a maradványokért - addigra azonban csak a koponya és a felső állkapocs került elő. A maradványokon tavaly elvégzett vizsgálatok szerint a lelet legalább 5 millió éves.

Bármilyen furán hangzik a XXI. században, akkor is igaz: a barázdásbálna-féléket a szilákért pusztították mértéktelenül (persze az ámbra sem volt érdektelen). Brehm szerint 1853-ban New Bedfordban 5,652,300 font, azaz mintegy 2500 tonna (!) halcsontot adtak el: csak egy városban, csak egy évben. A mértéktelen pusztítást jól ábrázolja az 50 évvel későbbi, 1903-as statisztikai adat, amikor ez a szám 74850-re, azaz mintegy 1/75-ére csökkent - és nyilván nem a kereslet csappant meg.
Hála a Greenpeace-like környezetvédelmi mozgalmaknak, mára talán kezd megfordulni a trend és bizonyos bálnafajok egyedszáma lassan újra növekedni kezd.
A bálnákat 1935-ben már törvény védi, de addigra a család mindhárom faja csak mintegy 5%-át teszi ki a korábbi populációnak. Később, 1946-ban az IWC újabb vadászati korlátozásokat vezet be, majd végül 1986-ban teljes vadászati tilalmat rendelnek el, az érintett országok (Izland, Oroszország, Norvégia, Japán) tiltakozása ellenére. Természetesen az érintettek megtalálják a kiskapukat és szarnak a korlátozásra, a mai napig.

A hatalmas állatok jelenlegi legnagyobb ellenségei a nagyméretű halászhálók és a nagy hajók - az általuk okozott sérülések okozzák ma a bálnapusztulás közel 1/3-át. Ezen felül a cetek hallal táplálkozó része a halászoknak közvetlen konkurrenciát jelent, tekintve, hogy ugyanazt a halat eszik, mint amit az ember halászik. Hiszed vagy sem, japánban delfinmészárlást szerveznek a halászok azért, hogy nekik több hal maradjon az óceánban. Tiltakozás természetesen van, de az érintettet ez baromira nem hatja meg.

Merüljünk érdekes adatokba: a medúzák

A medúzákról legtöbben csak annyit tudunk, hogy csípnek - már ezen a ponton sok fajuk esetében tévedünk, nézzünk hát egy kicsit a körmükre!

Init

Az angolszászok a medúzákat közös néven jellyfish-nek hívják, utalva ezzel az állatok kocsonyás állagára. A medúzák több, mint 97%-a víz - szinte, mint a görögdinnyék, akik 90-95%-ban állnak vízből, de az egy másik sztori, maradjunk most inkább az érdekes medúzáknál. Medúzáknak közel 2000 faja ismert, mind az űrbelű állatok törzsének tagjai. Az űrbél a testükön lévő egyetlen nyílás - ezt a száj + segg kombinációt sikerült szegényeknek a természettől kapniuk (ugyanis ezen megy be és ki is a kaja).
Táplálkozásukat tekintve planktonevőkre és ragadozókra lehet bontani őket. Ez utóbbi csoport növeszt magára csípős csalánsejteket, amelyektől bizonyos fajok esetében joggal fosik a tengerbe merészkedő embergyerek. A csalánsejtek a medúzákról lógó karok végén találhatóak.

A medúzák között több faj birtokol érdekes extrákat:

  • van olyan, amelyik kvázi örökéletű: kezdetben helyhez kötve, ivartalan módon szaporodik, majd amint számára megfelelő a víz hőfok és van elég kaja, átalakul rendes medúzává és ivarosan szaporodik tovább, aztán visszavált ivartalan alakra, et cetera.
  • Akad 24 szemű is - igaz, valószínűleg csak fényfoltokat látnak, nem éles képet
  • Számos fajuk termel magában fluoreszkáló anyagot - ilyet egyébként sok más élőlény is csinál

S hogy mennyire jelentős élőlényekről szívjuk épp magunkba az érdekes adat: újabb kutatások valószínűsítik, hogy a melegedő óceánokban egyre nagyobb tömegben jelenlévő, vízpumpáló medúzák jelentős befolyással vannak az óceánok vizének keveredésére.

A rövid összefoglaló után nézzünk meg pár izgis fajt a csalánozók altörzséből.

Giant jellyfish

Ez egy óriási méretű dög, széjjeltépi a halászhálókat, a legnagyobbaktól első látásra valószínűleg beszarik tőle minden vízben úszó ember - nézzük meg, hogy mozog:

Kockamedúza

box-jelly

Talán a tengeri darázsnak, angolul box jelly-nek nevezett medúza csípése a legveszélyesebb (a fotón egy bébi példány látszik, a kifejlett egyed nagyjából 15-30 centi). Az sérülés jellegzetes, rőtvörös, égési sérüléshez hasonló - a csípés nyoma szinte beleég a bőrbe (nagyon rondák, ha mindenképp látni akarod, képek erre).

A fogókarok a bőrrel való első érintkezés után az áldozat bőrére tapadnak, és mozgatás hatására újabb és újabb adag mérget juttatnak a szerencsétlenül járt élőlénybe. Eltávolítani csak ecetsavas semlegesítés után lehet őket - az ausztrál strandokon ki is van pakolva az ecetsavas flaska mindenfelé, továbbá a "légyszi ne úszkáljál itt neoprén nélkül novembertől áprilisig" tábla is. A kockamedúza afrikai partoknál honos verziója kevésbé veszélyes, mint az ausztrál reefeknél tanyázók.

A kockamedúza idegmérgéhez van ellenméreg, de sokszor későn érkezik, mivel a mérge a szív és légzőizmok görcsös bénulását okozza. A méreg felszívódását az erek elszorításával lehet késleltetni. A méreg hatása 15 perc múltán csillapodik.

Érdekes módon a kockamedúzát csak a II. világháború után, 1948-ban azonosították - addig nagy valószínűséggel minden csípését a portugál gályákra kenték.

Kivételezzünk - portugál gálya

Talán a leghírhedtebb, sok búvár által is medúzának titulált (bár valójában nem az, sokkal inkább egymás nélkül életképtelen polipok kólóniája) élőlény a portugál gálya, amit az amcsik (portugese) man-o-war-nak hívnak:

portugal_galya

A portugál gálya teteje jó 10-15 cm-re kilátszik a vízből: ez a kilátszó búb olyan, mint valami vitorla - ezt fújja a szél és sorodja így az állatot. A kékes színű búbban szén-dioxid és nitrogén van. A nevét régi tengerészektől kapta, akik szerint portugál hajóra hasonlított az általuk látott állat.
Az állatot alkotó polipcsoportoknak csoportonként más-más funkciója van: van, aki csak attraktív (=csali), van aki öl (=csalánozók), van aki kajál (falópolipok) és van, aki szaporít.
A felső részből sok polip lóg le a mélybe - az evőpolipok pár 10 cm hosszúak, ám az ember számára igazi veszélyt jelentő csalánsejtes fogófonalak 1-5 méteresek, de nem ritka a 30-50 m hosszúságú fonál sem.
Az állat minden kis rákot és halat megzabál, amelyet a csalásejtjei megbénítanak. Ezt úgy csinálja, hogy a hosszú lelógó csalánfonalakban izmok is laknak és azokkal feltornássza a teste közelében levő, kajálásra szakosodott poliptelepekhez, akik aztán már intézik is a dolgot a már emlegetett száj-segg motorral.

Így rugóznak a kajafogó falófonalai:

A dög sokszor fellelhető melegebb partközeli vizekben. Ugyan csak néhány napig életképes, ám a testén levő szaporodásért felelős polipok ivartalan sarjadzással időről időre leválnak a főtelepről, így reprodukálva az állatot rettenetes mennyiségben.

A csípése a mérgére allergiás emberekre sokszor halálos, ám a kevésbé érzékenyek is rettenetes fájdalomról számolnak be, horrorisztikus csípésnyomokat mutogatva a bőrükön. A csalánsejtek egyszerűen olyan rengeteg helyen akadnak egyszerre az áldozatba, hogy a minden irányból bejutó toxin szinte azonnal görcsös izomösszehúzódást vált ki.

Itt van egy partra sodródott, hogy felismerd, hogy az ilyet nem piszkáljuk:

Egyetlen természetes ellensége egy tengeri csiga, aki Hawaii és Ausztrália partjainál előszeretettel eszi a portugál gálya egyedeit.

A portugál gálya csípését csak tengervízzel öblítjük, mert ennél az állatnál az ecetsav alkalmazása a csalánsejtek szétpukkadását okozhatja. A partra vetett állat tetemét semmilyen körülmények között nem rugdaljuk viccből, mert a csalánsejtjei az állat elpusztulása után hónapok elteltével is veszélyesek maradnak.

A szépség és a szörnyeteg

Ennyi ijesztgetés után végül pedig nézzünk egyáltalán nem veszélyes, szivárványos csillójú és puding állagú medúzákat a Vörös tengerben, hogy lássuk, nem csak embergyilokgépekről van szó, hanem csodálatos szép lebegő állatok ezek (maradék medúza-addikt olvasóink tekerjenek 2:14-hez, majd kisvártarva 3:26-hoz a maximális medúza-élvezet érdekében):

Merüljünk érdekes adatokba: az ámbrás cet

Az előbb jött szembe Kelemen Banditól egy megosztott link, melyen egy csomó hűsítő underwater képet lehetett kukkolni a kánikulában. A sok cápás képek között ott bújt egy ámbrás cetes is, melyen egy fiatal példány néz bele a szerencsés fotós lencséjébe. Kicsit klikkelgettem tovább és egyszer csak elém került egy döbbenetes ámbrás cetes klip, Howard Hall RED 4K masinájából. Nézd meg előbb, aztán majd mesélek:

Sperm Whale Encounter from Howard Hall on Vimeo.

Szóval a fenti csodaélmény húzta be a triggert, hogy letegyem egy kis időre a kódot és írjak egy felfrissítőt ámbráscetileg. Íme tehát az állatunk:

  • Az ámbrás cet angolszász neve a sperm whale, ami magyar fordításban annyit tesz, hogy "spermabálna". A buta nevet szegény onnan kapta, hogy az őt kezdetben elpusztítók a hatalmas fejében (egész pontosan a fejében lakó ún. spermaceti szervben) levő kocsonyás anyagot az állaga alapján spermának hitték. Valójában az állat ennek az anyagnak a segítségével merül akár 3000 méter mélyre is a kajáért (btw ezzel ő a bolygó mélymerülő rekordere): a felszínen hideg vízzel a viaszos anyagot kissé megdermeszti, annak sűrűsége megnő, így az segít neki lefele megindulni, míg a mélyben a szervezetében tárolt oxigénnel visszacsinálja a dolgot és már jön is felfele.
  • Persze nem csak a böszme feje hajtja, van neki brutális, 4 méteres farokúszója, amivel azért lehet pödörni rendesen. A kifejlett példányok 20-40 tonna körüliek, tehát nem egy kék bálna-szerű óriás, de a fogascetek között (fogascetek pl. a delfinek vagy az orca is) ő a legnagyobb.
  • Nagyon érzékeny hanglokátoruk van, mint a denevéreknek - ezzel kommunikálnak és a kedvenc kajájuknak számító óriás tintahalat is ezzel találják meg. Javarészt tintahalat esznek, de az útjukba kerülő más húst sem vetik meg, including cápa.
  • Az ámbrás cet is baromi gyorsan, akár 20 km/h sebességgel képes merülni. Akár másfél órát is kibír a mélyben, de általában inkább 30-50 perceket merülnek, csakúgy, mint a mezei emberbúvárzok. A merülések között pár perces szüneteket tartanak.
  • Az ámbrás cetek mindig rajban mászkálnak és nagyon összetartóak. A megsérült társat maximálisan védelmezi a többi egészséges csapattag (de főleg a csajok), akár úgy, hogy a mozgásképtelenné vált állat körül úsznak olyan szorosan, hogy az ne tudjon magatehetetlenül végleg elmerülve megfulladni.
  • Korábban a belében képződött illatos ámbráért vadászták. A kifejlett állatban 3-400 kg ilyen anyag van, melyet időnként kiürít.
  • A valaha élt állatok közül nekik van a legnagyobb agyuk - jó 8-10 kilót nyom.
  • Rettenet zabagépek: nagyjából saját tömegük 3%-át eszik meg naponta. A populáció becsült éves tengeri állat fogyasztása 91 millió tonna - ez több tengeri biomassza, mint amit az ember a bolygón ugyanennyi idő alatt a vizekből kieszik.
  • Senki nem tudja, miért olyan aránytalanul hatalmas a feje (amely nagyjából a testhosszának 1/3-a) az alsó álkapcsához képest. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy az echolokátorának működéséhez kell ez a fejszerkezet.
  • Az ámbrás cetek feje tartalmaz egy "majomszáj" nevű struktúrát, melyen irgalmatlan, 230 decibeles hangnyomással képes kattogó hangot kibocsájtani (a ceteknek nincsenek hangszálaik) - a hangot a kaja megtalálására használja (valahol 120 decibel körül van a süketedési küszöb asszem). Fülük nincsen, a hallójárat nyílása parányi, a belső fülük a miénkhez hasonló felépítésű. Mindezek ellenére baromi jól hallanak - míg az ember 15kHz felett szinte nem hall, ők simán veszik az adást.
  • A kifejlett példányoknak az alsó álkapcsában kúpos fogak ülnek - a fogak kb 20 centisek és darabonként jó egy kilósok. Ezek után mindenki azt gondolná, hogy a hatalmas fogaira a nagy fincsi tintahallal való csatában van szüksége, ám valószínűleg nem: fogtak már ki 10 évnél fiatalabb ceteket, melyek szájában egyetlen fog sem volt. A fogaknak valószínűleg a párválasztásos bunyókban van szerepe, amelyek viszont a 12 méteres testhossz eléréséig nem következnek be.
  • A felnőtt ámbrásceteknek nincs szaglásuk.
  • Az emlősöktől eltérően a szemük nem gömb, hanem elöl összenyomott lencse alakú. Látni a vízben élesen látnak, víz felett azonban csak közelre látnak jól.
  • Ámbrás cetre vadászni nem életbiztosítás: a megtámadott állat azonnal visszatámad, ráadásul nem csak a rettenet erős farkát, hanem a fogazatát is használja.
  • Szerencsére a populáció mai létszámát 1 millió felettire becsülik, így ezt a cetfajt nem fenyegeti kihalás.